Ja, a fotel? Az tényleg a Dettié! Kidobni még túl jó, ráülni már kényelmetlen, a kutya pedig kinézte magának. Hát legalább neki legyen jó. Úgyis úgy követ minden hova, mint egy kutya.
A cicák nem olyan igényesek. Verhetjük a billentyűt nyugodtan, miközben hol az egyikük farka lóg be a képernyőbe, hol a másik terül el a klaviatúrán, esetleg bele is tapos valamelyik hsz-be. De így szép az élet. Együtt, egymás hegyén-hátán. Arra biztos nem kell panaszkodnunk, hogy unatkozunk, vagy magányosak vagyunk.
Nos miután a verstémát a párommal kölcsönös megegyezéssel lezártuk - én mondtam rendben, igazad van drága, írni kellene, de juszt se fogok - kivonultam valamit összeütni a konyhába.
A kaja előbb-utóbb eloszlatja a homlokán sűrűsödő fellegeket.
A poharakra ügyelnem kellett. Ezért inkább egy lecsót ütöttem össze. Teljes odaadással készítettem elő a hozzávalókat. A szivárvány színeiben pompázó paprikákat hosszában ketté, keresztben pedig úgy két centi széles csíkokra daraboltam. A hagymaszeletek már a forró zsír marasztaló sistergésében próbáltak végső búcsút venni földi, akarom mondani már csak konyhai életüktől. Időnként csípős megjegyzésekkel illették a köztük ész nélkül, össze-vissza kotorászó fakanalamat. A piros paprikazuhanyt viszont szó nélkül tűrték. Nem így én, amikor egy falatka paprikát bekaptam.
- Húú - üvöltöttem fel, s a párom látva, hogy senki nem jelent meg a munkaszoba ajtajában, de az üvöltés még javában tart - nyugodtan hsz-elt tovább. Gondolta, amíg engem hall - ott -, addig csak nem vagyok halott.
Kiderült, hogy a gyanútlanul felszeletelt két kiló paprika valamelyike, - vagy mind - méregerős. Megkóstoltam még egyet, de már annyira langalt a szám, hogy nem tudtam eldönteni csíp-e. Ekkor jelent meg a párom, s látva vörös fejemet, ő már óvatosan kapott be egy darabot.
- Hát ez nem csíp! - Akkor szerencséd van! - vágtam vissza keményen, de a következő pillanatban párom a fejét ingatva, lihegve hagyta el a konyhát.
Így azután egyedül, kellően felhevült állapotban voltam kénytelen az összes paprikadarabkát egyenként megszabadítani az erejétől. Közben azon mérgelődtem, hogy miért is nem előztem meg a bajt? Mindig megkóstolom főzés előtt, ha a piacon veszem. De most a zöldséges Icukától vettem, aki biztosan elfelejtett szólni, hogy erős. Mert egyébként még ezt is jelzi. Pedig megtehetné, hogy nem szól. Tavaly ugyanis egyik alkalommal megkért, hogy ha már úgyis a szomszéd Coop-ba megyek, vegyek neki egy doboz Multit. Ide is adta rá a pénzt.
Ez még a kora reggeli órákban történt. Én ugyan mondtam neki, hogy vigyázzon velem, mert három dologból mindig elfelejtek négyet. De csak nevetett.
De nem is volt különösebben semmi gond. Bevásároltam, hazamentem, otthon mindent elvégeztem, azután délután jól kipihentem magam..Egy kis szunya. Azután kisebb szívroham. - A cigi! Rohantan, mint az őrült vissza Icukához, de már délután fél hatkor valahol éppen cigarettára gyújtott, s az biztos, hogy nem az én Multimból, mert azt csak másnap kapta meg, s bevallotta, hogy két teljes órán át reménykedett, azután elküldött mást a boltba. Cigiért.
Azóta már vettem neki többször is, de minden vásárlás alatt azt motyogtam magamban: cigi, Icuka, cigi, Icuka, cigi...
Visszakanyarodva a lecsóhoz, a végén csodálatosra sikerült. (Kolbászosan és tojással szeretjük, egy kicsit csípősen...) De ez egyáltalán nem csípett. - A csudába! Túlságosan jól kivágtam az ereket. Sebaj! Szerencsére van Erős Pista. Tettem belőle a lecsóba, s a paprikák kivágott erejét egy kis tányérkán az asztalon hagytam. Ha mégsem lenne elég csípős.
A párom ismét megelőzött a kóstolásban és agyba-főbe dicsérte a remekemet. A kidarabolt erekből is tett bele, de csak nem érezte erősebbnek, mint előtte. Na, gondoltam, akkor az összes erős nekem maradt. Óvatosan vettem én is a nyers paprikaerekből a tányéromra és átadtam magam a csodás ízkavalkádnak. Na még egy kis erőset, na még..
S addig-addig szedegettem, hogy az összes nyers paprikaeret megettem. A lecsóhoz. Egy cseppet sem csípett.
S én ezzel bíbelődtem majd negyed órán át!
Most már tudjátok, - többek között - miért nincs időm verset írni.
Amúgy ontanám..
2009.09.25.
Zsefy Zsanett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése