SÜN


Tavaly, úgy szeptember elején - már nem emlékszem pontosan - azon a hétvégén is, mint egész nyáron, érdekesnek ígérkező programmal kecsegtették az alföldi nagyváros apraját- nagyját, s nem utolsósorban a sok turistát. A Nagytemplom előtti tér ad otthont már sok-sok éve koncerteknek, fesztiváloknak, vásároknak, karneváloknak.
Amolyan kellemes, igazi sétára való őszi délután volt.
Fiaim addig győzködtek, hogy a családommal együtt felmentünk a belvárosba meghallgatni a fővárosi művészek operett-, és musical estjét.

Mire a helyszínre értünk én kellőképpen ráhangolódtam a musical vidám,  könnyed műfajára. Nem is volt nehéz. A hétvégi koncertek olyan hangerővel dübörögnek, hogy kilométerekről - így az otthonunkban - is hallani.
Engem ez különösebben sohasem zavart, de magamban mindig örömmel nyugtáztam, hogy nem a Piac utcán vagy közvetlen közelében lakunk...

A koncert kitűnő hangulatba hozott. Az idő csak úgy kellette magát:  maradj még velem! Nem is éreztem semmi fáradtságot, amikor a műsornak úgy tíz óra körül vége lett.

Sétálva indultunk haza a petúniák, lobéliák, estikék s még sok-sok más, színpompás virággal szegélyezett úton. Közben beszélgettünk, s nagyokat szippantottunk a virágkavalkád mindent elárasztó illatából.

Ahogy ballagtunk hazafelé egyszer csak fiam megtorpant, egy pinceablakhoz hajolt, s hangjában hitetlenkedéssel, csodálkozással mondta:
- Nézzétek, egy sün!
Egy meglehetősen nagy, huszonöt- harminc centi körüli, szürkés drapp, tüskékkel borított, fényes, pontszemű kis jószág lapult a gyéren megvilágított nyitott pinceablakban.

A meglepetést kíváncsiság és tanácstalanság váltotta fel. Hogy került oda?
Talán a pincében tartotta valaki és kimászott - tanakodtunk.
Ez nem látszott reálisnak, mert a pinceablak olyan magasan volt a pince aljához képest, hogy a sün koma oda legfeljebb sünlifttel tudott volna feljutni.

Próbáltunk bejutni az épületbe is - hátha valaki tudja hogyan került oda sünike -, de hiábavalónak bizonyult. Szétnéztünk, de mindenfelé üzletek, s zárt kapuk voltak. Közben már néhányan meg- megálltak mellettünk, hogy néhány kedves szó kíséretében megcsodálják a kezemben nem a legkellemesebb pózban szuszogó jószágot.
Végül arra az eredményre jutottunk, hogy hazavisszük, mert nem egy forgalmas utca való sünikének. (Azon a részen már véget ért a sétáló övezet.) A továbbiakról pedig a döntést reggelig elhalasztjuk.)

Otthon először nehéz lett volna megmondani, hogy ki fél kitől?
A kutyánk izgatottan ugatott, oda- odakapott az összekuporodó kis tüskéshez. A macskák előbb elszaladtak hátukon felborzolt szőrrel, s "mókus farokkal". De azután kíváncsiságuk úrrá lett a félelmükön, így hamarosan előóvatoskodtak.
A sün időnként furcsa hangokat hallatva - inkább morgásra, fújásra emlékeztetett - körbejárta a szobát, konyhát, erkélyt. Mindent kíváncsian és gondosan megszimatolt.

Amíg sünike terepszemlét tartott, felvetődött, hogy kellene valami találó nevet adni neki!
- Arra a kis időre?- jegyeztem meg szkeptikusan.
- Na jó, egye fene. Én már tudok is egyet: legyen Tüsike ! - mondtam határozottan a találó, de nem sok fantáziáról tanúskodó nevet.
Ez amolyan nemtelen név. ..Használatát nem zárja ki sününk két esélyes mivolta, miszerint vagy fiú vagy lány. Ivartalanításról az ő esetében nemigen beszélhettünk.
Családom tagjai elvetették a javaslatomat azzal az indokkal, hogy előbb derítsük ki a kideríthetetlent, majd azután jöhet a névadó.
A kényes, s nem kevésbé szúrós feladat megvalósításához kezembe vettem sünikét, s vártam, hogy alábbhagyjon a rajta eluralkodó izgalom, amit az állandó fogdosás, piszkálódás, na meg ez a névadó hercehurca váltott ki belőle.

Nos Tüsike egyszer csak úgy döntött, hogy megnézi a tenyeremen az életvonalat, s végre normális alakzatba rendezi a testét.
Nekem se kellett több! Egy hirtelen mozdulattal átfordítottam a másik tenyerembe, de nem hogy tüzetesen szemügyre venni nem volt időm nemi identitásának jegyeit, de még annyit se tudtam kinyögni, hogy azt a..
Villanásnyi idő alatt átrendezte a súlypontját, ami tudvalevő, hogy a gömb esetében az éppen középen van. Így lett süniből tüskegombóc, az én kezemből pedig tűpárna.
Miután a süngyógyászati diagnosztizálás nem járt minden kétséget kizáró eredménnyel kijelentettem, hogy
- Tüsike lesz és kész! Vagy mindjárt a kezébe nyomom valamelyikőtöknek.!
Tudtam, hogy nem lesz vita.

Már lassan éjfélre járt, de a kutyánk nem bírta megállni, hogy időnként oda ne vakkantson süninek. A cicák pedig egyre bátrabban kerülgették, s ezzel állandó morgásra, s valami furcsa, fenyegető vonaglásra kényszerítették Tüsit.
- Nincs mese, el kell különíteni őket egymástól, hogyha egyből nyugalom nem is, de legalább csend lesz!
Ezért a legkézenfekvőbbnek ígérkezett a csipet- csapattal ismertetni a várhatóan rövid, de nem problémamentes időszakra vonatkozó jogait.
Határozottan kiadtam az utasítást:
- Cicacsapat plusz kutya megy a nyugati erkélyre! Tüsi a keleti erkélyre, egy dobozba!

A hangos tiltakozások után visszanyerve tekintélyemet én is csatlakoztam sünmentő családomhoz.
A kartondobozra bejáratot vágtunk, tettünk be répa-, almaszeleteket, parizerdarabkákat, vizet. Sünike végigcsoszogott az erkélyen, minden tárgyat, sarkot megszimatolt, majd miután nagy örömünkre evett egy kis zöldséget, a dobozt lesajnálva kivonult átmeneti szállásáról, s elbújt a legsötétebb sarokba, néhány gyümölcsös láda mögé.

Még lefekvés előtt - már éjfél régen elmúlt - megbeszéltük, hogy arra tekintettel, hogy a sün védett állat, másnap visszavisszük a Nagy Természetbe.
Addig is kidolgoztam egy stratégiát, amihez könyörtelenül ragaszkodtam.
Eszerint az elkövetkező időben Tüsikét macskák nem nyalhatják, kutya nem falhatja, és senki, - azaz senki - nem simogathatja !..

Úgy is lett. Másnap délután nyalás, falás, simogatás nélkül, dobozostól, kajástól beraktuk az autóba, s a Vekeri tavat körbe ölelő erdős, sűrű aljnövényzettel borított, elhagyatott területen búcsút vettünk tőle.
Puszit nem kapott, csak néhány kedves szót, amit nemigen értett. Mindegy.
Örültünk, hogy a közeledő hideg beállta előtt egy olyan helyre került, ahol téli álmához búvóhelyet és süniknek való falatokat találhat.
S nem utolsó sorban visszakapta a szabadságát!
Reméljük azóta is boldogan él! Az is lehet, hogy még ránk is emlékszik..
A nevére már nem hiszem.

2009. augusztus 9.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

SÜN

Tavaly, úgy szeptember elején - már nem emlékszem pontosan - azon a hétvégén is, mint egész nyáron, érdekesnek ígérkező programmal kecse...

Népszerű bejegyzések