CIKI


    Szokásához híven ma is rohanással indult a reggel. Pedig  szinte mindig hajnalban kel, mégis mire eljut a gyerekkel az óvodába már olyan szoros  az idő, hogy csak futva éri el a fél nyolcas buszt. Még szerencse, hogy rugalmas időben dolgozik, s ha késik máskor ledolgozhatja. Erre adódik is épp elégszer lehetősége.
   
    Ma még futva is csak a busz végét látta, ahogy a megállóból komótosan kifordult. Sebaj. Felszállt egy másik járatra, s kiment vele az erdő széléig. Többször tette már így. A Kartács utcán szokott leszállni a lakótelepiről ilyenkor, s  innen az erdei körúton a tízessel ment két megállót, azután már csak egy röpke séta várt rá, hogy beessen a gyárkapun.

Sokan jártak ezzel a busszal. Elsősorban azok, akik a környéken laktak, na meg akik lekésték a tizenkettest, mint ő. Voltak olyanok is akik direkt arra játszottak, hogy az erdei körúton gyárba igyekvő  autós kollégák felvegyék. S ezek - megfigyelte- mind nő volt.

 Ő sosem szerette a szívességet, vagy a potyát. Előbbiről az volt a véleménye, hogy ha nem tudja viszonozni örökre adós marad. Az viszont ellenkezik a nézeteivel..
A másikat pedig mindig elítélte.

 Emiatt is találta ki azt a játékot - amit mások nem értettek, mert nem ismerték a szabályait - hogy amíg a buszra várt a megállóban az úttestnek hátat fordított. Ne higgyék azt, hogy potyázni akar. Nemigen volt feltűnő, mivel egy kertészeti lerakat fáit, bokrait, örökzöldjeit bámulhatta, s azok  télen-nyáron egyaránt kínálgatták szépségükkel, változatosságukkal magukat.

  Olykor a főnök kocsijába mégis beszállt. Nála nem jött be a trükk, vagy csak nem vette a lapot. Ilyenkor hagyták a munkát, s csak más, kellemes témával ütötték el az időt amig a munkahelyre értek.

Néha -  főleg télen, ha  nagyon csikorgott az idő -   elfogadta más autós kolléga, vagy ismerős invitálását. De  szigorúan csak a mostoha időjárás miatt..

Ezen a reggelen millió munka várta bent. Még az előző napit is be kellett volna fejeznie. Majd szétfeszítette a méreg, hogy pont most késte le a gyári buszjáratot, s a  tízest is hiába várta. Valószínű, hogy  kimaradt.

Ráadásul  egy autós ismerős se jön most  erre - dühöngött magában, s újabb cigarettára gyújtott. Nincs mese, felszáll egy másik buszra a sarkon, ami  viszont hosszabb idő alatt és más útvonalon közelíti meg az úti célját. Azután meg gyalogol a munkahelyéig. Jó sokat. Túl sok időt nem nyer, de a következő tízesre sokat kellene várni.

Elhatározását tett követte. Elindult a túloldalra, hogy a másik megállóba visszaballagjon. Ismerte a menetrendet, ezért tudta, hogy felesleges rohannia.

Éppen, hogy átért, amikor a megálló felől, ahonnan elindult egy rövid dudaszó állította meg.
Van Isten- sóhajtotta, s jól gondolta.
 A túloldalon egy autó félig lehúzott ablakából egy férfi kéz integetett egyértelműen felé. Ahogy átfutott az úttesten  az autók között, még  felvillant az agyában, hogy a sok készséges kolléga, vagy ismerős melyikét hozta az útjába a szerencse.
Tök mindegy - gondolta most megkönnyebbülten
Ahogy megszokott mozdulattal kapta össze hosszú szoknyáját a lábai körül,
fél lábával már lépett is be a feltárt kocsiajtón.
Gyere már Gizus!- ütötte meg az érces hang a fülét.
Hoppá!
Akkor vette csak észre, hogy egy vadidegen hapsi kocsijába készült beszállni.

A lábát gyorsan visszahúzta, miközben az odaérkező Gizusnak, s a vadidegennek motyogott valami "elnézést, de rosszul láttam" félét. Majd  lassan elindult vissza a megállóba. Úgy döntött addig vár amíg nem jön a következő tízes busz.

A későbbiekben már jobban figyelt. Addig sem futott ugyan olyan szekér után ami nem vette fel, de a biztonság kedvéért - hiúságát félretéve, s a korábbiból okulva - már hordta az utcán is a szemüvegét.



Megjegyzések