Hetedik emeleti másfél szobás lakásban laktunk egy teljes évig a hetvenes évek végén. A mákszemnyi konyha miatt úgy tűnt, mintha egy életet húztunk volna le ott. Akkora volt, hogy az előszobából nyíló ajtó mellett rögtön kezdődő konyhapulton csak a mosogatónak, amellett egy szárítótálcának volt helye. Közvetlen mellette egy kétégős gáztűzhely, azután egy fali kis radiátor volt beszuszakolva. A radiátor mellett kb fél méter széles ablak, a mosogató szekrénnyel szembeni falon pedig egy lecsukható asztallap díszelgett, amit ha felnyitottunk akkor két tányér fért el rajta. Két parányi, kerek, műbőrhuzatos szék árválkodott a két oldalán, és hagyta magát az alig hatvan centis szabad területen kerülgetni.
Ebben a kis lyukban azért nagyon sok sikerélményem volt.
Édesanyám már alsós koromban el kezdett beavatni a konyhaművészetbe. Legelső lépésként rendszeresen magával vitt a piacra, így hamar megtudtam milyen a friss gyümölcs, zöldség. Mire vigyázzak, ha húst vásárolok, kitől érdemes tojást venni, és hasonló hasznos dolgokra. A főzésnél is - ha délután kellett suliba menni, mert akkoriban az általános iskolákban megszokott volt a két "műszakban" oktatás - szívesen ott álltam mellette. Majd egyre aktívabban vettem ki a részem az ebédek elkészítésében. Valójában középiskolás koromra már mindent meg tudtam csinálni, csak nem volt bátorságom. Ha nekem kellett teljesen egyedül egy ételt elkészíteni, akkor úgy izgultam, mintha az életem függött volna tőle.
A középiskolai évek alatt azonban egyre kevesebb időm maradt. Édesanyám is úgy látta, hogy jobb lesz egy kicsit szüneteltetni a gyakorlást. A lényeges dolgokat tudom. A többit meg majd kitapasztalom, ha az élet úgy hozza.
Ahogy saját lakásunk lett erre rögtön sor kerülhetett. Olyan sütiket, parfékat és egyéb nyalánkságokat készítettem egy remek szakácskönyv instrukciói alapján, amikről addig otthon nem is álmodtam. (Édesanyám konzervatív magyaros konyhát vezetett, megszokott, hagyományos ízekkel.)
Amíg sütögettem, főzögettem, fejből vagy a pici lehajtható asztal sarkára szuszakolt könyvből verseket, meséket mondtam, olvastam az én kétéves kicsi fiamnak, aki a konyha melletti 2x3 méteres pici szobájában játszadozott.
Így én is haladtam a dolgommal, és a fiam sem érezte egyedül magát. Mire oviba ment, már sok-sok verset ismert és tudott.
Zozó nagyon aranyos, inkább megfontolt, jó gyerek volt. Ám néha elő-előbújt belőle is a kisördög.
Egyik ilyen főzős délelőtt nagyon elmerültem valami sütemény készítésében, és nem figyeltem annyira, hogy miért is jött ki a szobájából. Csak azt vettem észre, hogy csukódik a konyha mindig sarkig tárva ajtaja. De ez még nem is lett volna gond. Ám a kulcs is megfordult kívül a zárban.
Zozó bezárt a konyhába!
Előbb nem vettem annyira tragikusan. Gondoltam szép szóval se perc alatt célt érek. Ám hiába kérleltem, érveltem bármivel, Zozó a lakásban, annak egyetlen nagy szobája, az előszoba és a fél szoba között rohangált szakadatlan nevetés közepette, szinte transzba esve. Bennem egyre inkább előtört a pánik, mert rájöttem, hogy ismét nem zártam be a bejárati ajtót, így ha eszébe jut, akkor ki is tud a folyosóra szaladni, s onnan meg ki tudja merre menne..
Akkor - isten ne adja - akár a liftet is kinyithatja, s ha megint rossz a lift, mint pár héttel korábban, úgy akár az aknába is leeshet. Azon az ominózus napon szerencsére csak én voltam a folyosón, és valami miatt kinyitottam a lift ajtót. Talán csak kíváncsiságból, hogy működik-e, mert elég gyakran meghibásodott. Megdöbbenésemre csak az üres liftakna tárult elém. A lift valahol az egy emelet körül állt. Rémülten riasztottam az emeleten lakókat, s amíg a kisfiamat a szomszédra bíztam, átmentem a szomszéd lépcsőházban lakó házfelügyelőhöz, hogy intézkedjen. Elképzelni is rettenetes, hogy mi történhetett volna, ha egy gyerek nyitja ki a lift ajtaját, és esetleg figyelmetlenül megpróbál belépni.
Na ilyen és ehhez hasonló szörnyűségek peregtek a szemem előtt. Közben átfutott az agyamon, hogy a párom csak este hat után jön haza, és még dél sincsen..Mit kezdek én addig a konyhában, és mi mindent kezd majd Zozó a hirtelen jött fene nagy szabadságával? Mert szabad volt addig is, de most még hatalma is volt..felettem..
Ígérgettem fűt-fát, de hajthatatlannak bizonyult. Végre eszembe jutott, hogy ne játékkal kábítsam, hanem egy tábla csokoládé kilátásba helyezésével mozdítsam előbbre a dolgot.
Úgy tűnt, hogy telibe találtam.. Végre hajlandó volt az ajtót kinyitni. De miért is menjenek simán a dolgok. Akárhogy ügyeskedett csak nem fordult el a kulcs a zárban. Ekkor jött az ötlet, hogy az ajtó alsó felén lévő szellőzőnyíláson passzírozza át nekem a kulcsot. A kiszabadítási akció nem járt sikerrel, ami ismét azt eredményezte, hogy Zozó csatakiáltások közepette újra rohangálni kezdett a lakásban. Ezt már nem bírtam tovább hallgatni.
Félre téve minden ismert és ismeretlen nevelési tanácsot, kiüvöltöttem:
- Azonnal add be a kulcsot, mert akkora pofont kapsz, ha kijutok, hogy elszállsz!
Néma csend. Majd az ajtó szellőzőnyílásánál motoszkálás..
-..és mi lesz a csokival? - kérdezte megjuhászodva?
- Megkapod!
- ..és nem kapok ki?
Na most hazudjak vagy sem? A csokin kívül beígértem egy pofont is..
- Amiért bezártál, és nem engedtél ki, azért megérdemelsz egy pofont. De, ha mégis kiengedsz, akkor ahogy ígértem, kapsz érte egy tábla csokit.
Végül mégis ő engedett ki. Addig ügyeskedett. Addigra már előkerestem a konyhaszekrényben jutalomnak is tartogatott csokoládét, és szinte lefőttem a gondolattól, hogy ha kint leszek, mit is tegyek? Akár így, akár úgy, a tekintélyemnek vége lesz.
Amikor végre kiszabadultam, Zozó már nem nevetett. Csak állt előttem, kicsit mintha zavarban lett volna, s ahogy meglátta a csokoládét, kikapta a kezemből és felkiáltott:
- Máskor is..!
2012.03.13.
Zsefy Zsanett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése