HÉTKÖZNAPI VILLANÁSOK


(Emlékbuborékok)  

Egyre szórakozottabb vagyok. Na, ne mondja senki, hogy ez a korral jár!
   Azért se vallom be azt a néhány évet amit a negyedik  x  után leéltem. A szívemet leszámítva jól vagyok, az éjszakákat kivonva pedig fele annyi idős, mint azzal együtt. De  úgy látszik időnként az inaktív - annyi, mint nyugdíjas - dolgozókat is utoléri ez a kicsit kellemetlen helyzeteket is produkáló állapot. Mint ma is, amikor főzés közben úgy döntöttem, hogy feldobom magam egy kis kávéval.
Csak egy icipicivel, mert ugye a vérnyomás..

 A kávé kész volt, késhegynyi cukorral megízesítettem, majd leheletnyi tejet is löttyintettem hozzá.
Azzal már fel is hajtottam azt az összesen egy kortynyi kávét, amit ugyanazzal a lendülettel a
mosogatókagyló meglátogatására ösztönöztem. A gáztűzhelyen forró vízbe ezek szerint cukrot
tettem - konstatáltam, miközben a sós kávé utóízétől próbáltam megszabadulni. Na mára a meleg
okozta sóveszteségemet valószínű, hogy sikerült pótolnom..

 De még így sem érzem magam igazán se zseninek, se titánnak. Rájuk mondják, hogy mindig jár az
agyuk, s emiatt igencsak szórakozottak a hétköznapi életben.

Apropó titán.
Egyszer az egyik munkahelyen a nagyfőnök megjelent az oldalán egy fiatal kollégával, hogy
bemutassa őt jövőbeli főnökének, Jánosnak.
- Szervusz János. Engedd meg, hogy bemutassam leendő kollégádat!Igazi titán...- majd odahajolt
Jánoshoz és a fülébe súgta: Ti tán tudtok kezdeni valamit vele...


  A drága jó szüleim mindig sokat adtak a nevelésemre és a neveltetésemre. Igazán jó iskolában
tanultam az alapokat, majd erős gimnáziumban csiszoltak tovább.
 Az otthonról hozott útravalóim egyike a viselkedj mindig rendesen, illendően, tisztelettudóan,
ne beszélj csúnyán! Szüleim meggyőződése volt - és én is sokban egyetértek velük-, hogy a gyerek a
rosszat nem hozza, hanem a jóval együtt eltanulja, legtöbbször a felnőttektől.
Így, ha egy gyerek csúnyán beszél, akkor otthon kell a forrását keresni a bajoknak..

   Egyik alkalommal, édesanyám az akkor még két éves unokájával, a kisfiammal  az egész napos
bébiszitterkedés után hazaindult, hozzánk. Nem laktunk messze egymástól. Úgy öt perces sétaút
volt felnőttnek.
 Kellemes nyári délután volt, így  Levi  nem nagyon kapkodta a piri lábait, hogy anyucihoz hamar
hazaérjen. Inkább még  - ahogy a gyerekek szokták - rábeszélte a nagyit még egy kis játszótéri
hancúrra. Amivel nem is lett volna semmi baj, ha a kutyák nem épen azon helyen könnyebbültek
volna meg korábban..
Ennek az lett a következménye, hogy a mászókázás helyett nagyinak higiéniai feladatokat kellett
ellátnia a gyerekcipő eredeti állapotának visszaállítása céljából.  Látszólag a feladatot sikeresen el is látta, majd kicsit dohogva, hogy mit mond majd anyu, ha ezt megtudja, most már célirányosan hazafelé kormányozta kis unokáját.

  A tízemeletes bérház hetedik emeletén laktunk akkor, egy másfél szobás lakásban. Hármónknak,
nekem, a páromnak és Levinek - az idegbajt okozó minimális konyhát leszámítva - ideális első
otthon volt.

  Anyukám és Levike  hosszas várakozás után végre beszállhattak a liftbe, két huszonéves
fiatalemberrel együtt. A két fiatal első perctől kezdve széles mosollyal vizslatta Leventét, aki a cipőjére szegezett tekintettel mélyen hallgatott. A nagyi közben kényelmetlenül izgett- mozgott, s kerülte a fiatalok tekintetét. Az a félsz járt benne, hogy ezt az "illatot" nehéz félremagyarázni..

  De végre megérkeztek a hetedikre, ahol már egy mély levegővételre is sor kerülhetett.Volna.
Ahogy odaléptek a két fiatal mellett a nyitott liftajtóhoz, hogy kiszálljanak, Levi hanyag mozdulattal
a feje búbjára tolta a simis sapkáját, és a cipőjéről  a fiatalemberek szemébe nézve határozottan
kifejtette:
 - Batta meg..

A két fiatalember kirobbanó nevetését még akkor is lehetett hallani, amikor  már Levi és édesanyám
- ő szintén a nevetéstől pukkadozva - beléptek a lakásba.

Megjegyzések