Este
fél tizenegykor már éppen az álom és valóság határán lebegtem, amikor
fülsiketítő cirpelés hasította ketté éppen kibontakozóban lévő látomásaimat.
Mi
az ördög már megint? - dühöngtem még nem térve magamhoz. Álmodom, vagy tényleg
valami autóriasztó csap ilyen idegborzoló lármát? Elég elképzelhetetlennek tűnt
azt a hangerőt és frekvenciát tekintve!
Mégis
olyan volt, mintha egy "szimeringes" autót járatnának a -
lakásunkban.
De
hisz ez a fémes hang az étkezőből jön! - ugrottam ki az ágyból egy időben a
párom vészjósló felkiáltásával:
-
Pfújj, nem szabad! - hallom, ami kissé megnyugtatott, mert arra utalt, hogy
csak a macskákkal lehet valami gond.
-
Egy denevér! – tette még hozzá párom félpapucsos, kissé kába sziluettemnek.
Nem
is akármilyen denevér kúszott, mászott az étkező járólapján, néha fél- egy
méteres magasságba felreppenve. Egy-egy szárnya megvolt féltenyérnyi is – az én
etalonommal mérve -, s gyönyörű, bársonyos barnán csillogtak a lámpafényben.
Kicsit
megsimítottam. Nagyon kellemes, puha volt az érintése.
A
váratlan látogató körül négy - az izgalomtól ledermedt – macska, s csak
meredtek a jövevényre, mint egy látomásra. Majd, ahogy a denevér - a
fülsiketítő cirpelést közben abba se hagyva - időnként fel-felrebbent a
menekülési útvonalat keresve - a macskák, mintha rugón jártak volna, ugrottak
utána. Egyikőjük, a kis fekete-fehér Tömör-Gyönyör még el is kapta, de egy
határozott „engedd el!” felszólításra ijedten ejtette ki a szájából.
Ezalatt
én kirohantam a fürdőszobába papír zsebkendőért, a macskák felügyeletét pedig a
páromra ruháztam.
A
denevérnek fogalma sem volt róla, hogy a szabadulását szervezzük, tervezzük.
Továbbra is kétségbeesetten próbált a csibe-dróthálóval bevont, macskabiztossá
tett - erkélyen át kimenekülni, miközben kegyetlenül cirpelt.
(Szegényke
nekirepülhetett a csibehálónak, s rossz irányba próbált távozni.
Így
kerülhetett be az erkélyre, onnan be az étkezőbe, ahol viszont a sok bútor,
tárgy meg négylábú megzavarta a tájékozódásban.)
Végre
sikerült papír zsebkendővel óvatosan elkapni a kis bőregeret.
Ahogy
a szárnyait a kezemben óvatosan a testéhez lapítottam nagyon törékenynek
látszott.
-
Na megszabadulsz kényszerű fogságodból! - mondtam neki biztatóan, ahogy a
nyitott szobaablakon át útjára engedtem. Nem sokat tétovázott.
Felrebbent,
kicsit cikázva, kicsit tétován csapongva, majd pillanatok alatt elvegyült a
betonház előtt keringő többi társa között.
Addig
is gyakran láttuk nyári estéken, éjszakákon az erkélyen ücsörögve, hűsölve a
hangtalanul röpdöső kis teremtményeket. Cikáztak élelmet gyűjtve, majd eltűntek
a tízemeletes épület valamelyik panelrepedésében.
Egyikőjüknek
azon az éjjelen "szerencsés" pechje volt.
2009. okt. 22.
(A fotó illusztráció. Származási helye: https://www.nyugat.hu/cikk/123410_denever_logast_rendeznek_abaligeten )
(A fotó illusztráció. Származási helye: https://www.nyugat.hu/cikk/123410_denever_logast_rendeznek_abaligeten )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése