SÜN


Tavaly, úgy szeptember elején - már nem emlékszem pontosan - azon a hétvégén is, mint egész nyáron, érdekesnek ígérkező programmal kecsegtették az alföldi nagyváros apraját- nagyját, s nem utolsósorban a sok turistát. A Nagytemplom előtti tér ad otthont már sok-sok éve koncerteknek, fesztiváloknak, vásároknak, karneváloknak.
Amolyan kellemes, igazi sétára való őszi délután volt.
Fiaim addig győzködtek, hogy a családommal együtt felmentünk a belvárosba meghallgatni a fővárosi művészek operett-, és musical estjét.

Mire a helyszínre értünk én kellőképpen ráhangolódtam a musical vidám,  könnyed műfajára. Nem is volt nehéz. A hétvégi koncertek olyan hangerővel dübörögnek, hogy kilométerekről - így az otthonunkban - is hallani.
Engem ez különösebben sohasem zavart, de magamban mindig örömmel nyugtáztam, hogy nem a Piac utcán vagy közvetlen közelében lakunk...

A koncert kitűnő hangulatba hozott. Az idő csak úgy kellette magát:  maradj még velem! Nem is éreztem semmi fáradtságot, amikor a műsornak úgy tíz óra körül vége lett.

Sétálva indultunk haza a petúniák, lobéliák, estikék s még sok-sok más, színpompás virággal szegélyezett úton. Közben beszélgettünk, s nagyokat szippantottunk a virágkavalkád mindent elárasztó illatából.

Ahogy ballagtunk hazafelé egyszer csak fiam megtorpant, egy pinceablakhoz hajolt, s hangjában hitetlenkedéssel, csodálkozással mondta:
- Nézzétek, egy sün!
Egy meglehetősen nagy, huszonöt- harminc centi körüli, szürkés drapp, tüskékkel borított, fényes, pontszemű kis jószág lapult a gyéren megvilágított nyitott pinceablakban.

A meglepetést kíváncsiság és tanácstalanság váltotta fel. Hogy került oda?
Talán a pincében tartotta valaki és kimászott - tanakodtunk.
Ez nem látszott reálisnak, mert a pinceablak olyan magasan volt a pince aljához képest, hogy a sün koma oda legfeljebb sünlifttel tudott volna feljutni.

Próbáltunk bejutni az épületbe is - hátha valaki tudja hogyan került oda sünike -, de hiábavalónak bizonyult. Szétnéztünk, de mindenfelé üzletek, s zárt kapuk voltak. Közben már néhányan meg- megálltak mellettünk, hogy néhány kedves szó kíséretében megcsodálják a kezemben nem a legkellemesebb pózban szuszogó jószágot.
Végül arra az eredményre jutottunk, hogy hazavisszük, mert nem egy forgalmas utca való sünikének. (Azon a részen már véget ért a sétáló övezet.) A továbbiakról pedig a döntést reggelig elhalasztjuk.)

Otthon először nehéz lett volna megmondani, hogy ki fél kitől?
A kutyánk izgatottan ugatott, oda- odakapott az összekuporodó kis tüskéshez. A macskák előbb elszaladtak hátukon felborzolt szőrrel, s "mókus farokkal". De azután kíváncsiságuk úrrá lett a félelmükön, így hamarosan előóvatoskodtak.
A sün időnként furcsa hangokat hallatva - inkább morgásra, fújásra emlékeztetett - körbejárta a szobát, konyhát, erkélyt. Mindent kíváncsian és gondosan megszimatolt.

Amíg sünike terepszemlét tartott, felvetődött, hogy kellene valami találó nevet adni neki!
- Arra a kis időre?- jegyeztem meg szkeptikusan.
- Na jó, egye fene. Én már tudok is egyet: legyen Tüsike ! - mondtam határozottan a találó, de nem sok fantáziáról tanúskodó nevet.
Ez amolyan nemtelen név. ..Használatát nem zárja ki sününk két esélyes mivolta, miszerint vagy fiú vagy lány. Ivartalanításról az ő esetében nemigen beszélhettünk.
Családom tagjai elvetették a javaslatomat azzal az indokkal, hogy előbb derítsük ki a kideríthetetlent, majd azután jöhet a névadó.
A kényes, s nem kevésbé szúrós feladat megvalósításához kezembe vettem sünikét, s vártam, hogy alábbhagyjon a rajta eluralkodó izgalom, amit az állandó fogdosás, piszkálódás, na meg ez a névadó hercehurca váltott ki belőle.

Nos Tüsike egyszer csak úgy döntött, hogy megnézi a tenyeremen az életvonalat, s végre normális alakzatba rendezi a testét.
Nekem se kellett több! Egy hirtelen mozdulattal átfordítottam a másik tenyerembe, de nem hogy tüzetesen szemügyre venni nem volt időm nemi identitásának jegyeit, de még annyit se tudtam kinyögni, hogy azt a..
Villanásnyi idő alatt átrendezte a súlypontját, ami tudvalevő, hogy a gömb esetében az éppen középen van. Így lett süniből tüskegombóc, az én kezemből pedig tűpárna.
Miután a süngyógyászati diagnosztizálás nem járt minden kétséget kizáró eredménnyel kijelentettem, hogy
- Tüsike lesz és kész! Vagy mindjárt a kezébe nyomom valamelyikőtöknek.!
Tudtam, hogy nem lesz vita.

Már lassan éjfélre járt, de a kutyánk nem bírta megállni, hogy időnként oda ne vakkantson süninek. A cicák pedig egyre bátrabban kerülgették, s ezzel állandó morgásra, s valami furcsa, fenyegető vonaglásra kényszerítették Tüsit.
- Nincs mese, el kell különíteni őket egymástól, hogyha egyből nyugalom nem is, de legalább csend lesz!
Ezért a legkézenfekvőbbnek ígérkezett a csipet- csapattal ismertetni a várhatóan rövid, de nem problémamentes időszakra vonatkozó jogait.
Határozottan kiadtam az utasítást:
- Cicacsapat plusz kutya megy a nyugati erkélyre! Tüsi a keleti erkélyre, egy dobozba!

A hangos tiltakozások után visszanyerve tekintélyemet én is csatlakoztam sünmentő családomhoz.
A kartondobozra bejáratot vágtunk, tettünk be répa-, almaszeleteket, parizerdarabkákat, vizet. Sünike végigcsoszogott az erkélyen, minden tárgyat, sarkot megszimatolt, majd miután nagy örömünkre evett egy kis zöldséget, a dobozt lesajnálva kivonult átmeneti szállásáról, s elbújt a legsötétebb sarokba, néhány gyümölcsös láda mögé.

Még lefekvés előtt - már éjfél régen elmúlt - megbeszéltük, hogy arra tekintettel, hogy a sün védett állat, másnap visszavisszük a Nagy Természetbe.
Addig is kidolgoztam egy stratégiát, amihez könyörtelenül ragaszkodtam.
Eszerint az elkövetkező időben Tüsikét macskák nem nyalhatják, kutya nem falhatja, és senki, - azaz senki - nem simogathatja !..

Úgy is lett. Másnap délután nyalás, falás, simogatás nélkül, dobozostól, kajástól beraktuk az autóba, s a Vekeri tavat körbe ölelő erdős, sűrű aljnövényzettel borított, elhagyatott területen búcsút vettünk tőle.
Puszit nem kapott, csak néhány kedves szót, amit nemigen értett. Mindegy.
Örültünk, hogy a közeledő hideg beállta előtt egy olyan helyre került, ahol téli álmához búvóhelyet és süniknek való falatokat találhat.
S nem utolsó sorban visszakapta a szabadságát!
Reméljük azóta is boldogan él! Az is lehet, hogy még ránk is emlékszik..
A nevére már nem hiszem.

2009. augusztus 9.

Hívatlan vendég


Este fél tizenegykor már éppen az álom és valóság határán lebegtem, amikor fülsiketítő cirpelés hasította ketté éppen kibontakozóban lévő látomásaimat.

Mi az ördög már megint? - dühöngtem még nem térve magamhoz. Álmodom, vagy tényleg valami autóriasztó csap ilyen idegborzoló lármát? Elég elképzelhetetlennek tűnt azt a hangerőt és frekvenciát tekintve!
Mégis olyan volt, mintha egy "szimeringes" autót járatnának a - lakásunkban.

De hisz ez a fémes hang az étkezőből jön! - ugrottam ki az ágyból egy időben a párom vészjósló felkiáltásával:
- Pfújj, nem szabad! - hallom, ami kissé megnyugtatott, mert arra utalt, hogy csak a macskákkal lehet valami gond.
- Egy denevér! – tette még hozzá párom félpapucsos, kissé kába sziluettemnek.

Nem is akármilyen denevér kúszott, mászott az étkező járólapján, néha fél- egy méteres magasságba felreppenve. Egy-egy szárnya megvolt féltenyérnyi is – az én etalonommal mérve -, s gyönyörű, bársonyos barnán csillogtak a lámpafényben.
Kicsit megsimítottam. Nagyon kellemes, puha volt az érintése.

A váratlan látogató körül négy - az izgalomtól ledermedt – macska, s csak meredtek a jövevényre, mint egy látomásra. Majd, ahogy a denevér - a fülsiketítő cirpelést közben abba se hagyva - időnként fel-felrebbent a menekülési útvonalat keresve - a macskák, mintha rugón jártak volna, ugrottak utána. Egyikőjük, a kis fekete-fehér Tömör-Gyönyör még el is kapta, de egy határozott „engedd el!” felszólításra ijedten ejtette ki a szájából.
Ezalatt én kirohantam a fürdőszobába papír zsebkendőért, a macskák felügyeletét pedig a páromra ruháztam.

A denevérnek fogalma sem volt róla, hogy a szabadulását szervezzük, tervezzük. Továbbra is kétségbeesetten próbált a csibe-dróthálóval bevont, macskabiztossá tett - erkélyen át kimenekülni, miközben kegyetlenül cirpelt.
(Szegényke nekirepülhetett a csibehálónak, s rossz irányba próbált távozni.
Így kerülhetett be az erkélyre, onnan be az étkezőbe, ahol viszont a sok bútor, tárgy meg négylábú megzavarta a tájékozódásban.)

Végre sikerült papír zsebkendővel óvatosan elkapni a kis bőregeret.
Ahogy a szárnyait a kezemben óvatosan a testéhez lapítottam nagyon törékenynek látszott.
- Na megszabadulsz kényszerű fogságodból! - mondtam neki biztatóan, ahogy a nyitott szobaablakon át útjára engedtem. Nem sokat tétovázott.

Felrebbent, kicsit cikázva, kicsit tétován csapongva, majd pillanatok alatt elvegyült a betonház előtt keringő többi társa között.

Addig is gyakran láttuk nyári estéken, éjszakákon az erkélyen ücsörögve, hűsölve a hangtalanul röpdöső kis teremtményeket. Cikáztak élelmet gyűjtve, majd eltűntek a tízemeletes épület valamelyik panelrepedésében.

Egyikőjüknek azon az éjjelen "szerencsés" pechje volt.



2009. okt. 22.
(A fotó illusztráció. Származási helye: https://www.nyugat.hu/cikk/123410_denever_logast_rendeznek_abaligeten )


SÜN

Tavaly, úgy szeptember elején - már nem emlékszem pontosan - azon a hétvégén is, mint egész nyáron, érdekesnek ígérkező programmal kecse...

Népszerű bejegyzések