Tavaly,
úgy szeptember elején - már nem emlékszem pontosan - azon a hétvégén is, mint
egész nyáron, érdekesnek ígérkező programmal kecsegtették az alföldi nagyváros
apraját- nagyját, s nem utolsósorban a sok turistát. A Nagytemplom előtti tér
ad otthont már sok-sok éve koncerteknek, fesztiváloknak, vásároknak,
karneváloknak.
Amolyan
kellemes, igazi sétára való őszi délután volt.
Fiaim
addig győzködtek, hogy a családommal együtt felmentünk a belvárosba meghallgatni
a fővárosi művészek operett-, és musical estjét.
Mire
a helyszínre értünk én kellőképpen ráhangolódtam a musical vidám, könnyed műfajára. Nem is volt nehéz. A
hétvégi koncertek olyan hangerővel dübörögnek, hogy kilométerekről - így az
otthonunkban - is hallani.
Engem
ez különösebben sohasem zavart, de magamban mindig örömmel nyugtáztam, hogy nem
a Piac utcán vagy közvetlen közelében lakunk...
A
koncert kitűnő hangulatba hozott. Az idő csak úgy kellette magát: maradj még velem! Nem is éreztem semmi fáradtságot,
amikor a műsornak úgy tíz óra körül vége lett.
Sétálva
indultunk haza a petúniák, lobéliák, estikék s még sok-sok más, színpompás
virággal szegélyezett úton. Közben beszélgettünk, s nagyokat szippantottunk a
virágkavalkád mindent elárasztó illatából.
Ahogy
ballagtunk hazafelé egyszer csak fiam megtorpant, egy pinceablakhoz hajolt, s
hangjában hitetlenkedéssel, csodálkozással mondta:
-
Nézzétek, egy sün!
Egy
meglehetősen nagy, huszonöt- harminc centi körüli, szürkés drapp, tüskékkel
borított, fényes, pontszemű kis jószág lapult a gyéren megvilágított nyitott
pinceablakban.
A
meglepetést kíváncsiság és tanácstalanság váltotta fel. Hogy került oda?
Talán
a pincében tartotta valaki és kimászott - tanakodtunk.
Ez
nem látszott reálisnak, mert a pinceablak olyan magasan volt a pince aljához
képest, hogy a sün koma oda legfeljebb sünlifttel tudott volna feljutni.
Próbáltunk
bejutni az épületbe is - hátha valaki tudja hogyan került oda sünike -, de
hiábavalónak bizonyult. Szétnéztünk, de mindenfelé üzletek, s zárt kapuk
voltak. Közben már néhányan meg- megálltak mellettünk, hogy néhány kedves szó
kíséretében megcsodálják a kezemben nem a legkellemesebb pózban szuszogó
jószágot.
Végül
arra az eredményre jutottunk, hogy hazavisszük, mert nem egy forgalmas utca
való sünikének. (Azon a részen már véget ért a sétáló övezet.) A továbbiakról
pedig a döntést reggelig elhalasztjuk.)
Otthon
először nehéz lett volna megmondani, hogy ki fél kitől?
A
kutyánk izgatottan ugatott, oda- odakapott az összekuporodó kis tüskéshez. A
macskák előbb elszaladtak hátukon felborzolt szőrrel, s "mókus
farokkal". De azután kíváncsiságuk úrrá lett a félelmükön, így hamarosan
előóvatoskodtak.
A
sün időnként furcsa hangokat hallatva - inkább morgásra, fújásra emlékeztetett
- körbejárta a szobát, konyhát, erkélyt. Mindent kíváncsian és gondosan
megszimatolt.
Amíg
sünike terepszemlét tartott, felvetődött, hogy kellene valami találó nevet adni
neki!
-
Arra a kis időre?- jegyeztem meg szkeptikusan.
-
Na jó, egye fene. Én már tudok is egyet: legyen Tüsike ! - mondtam határozottan
a találó, de nem sok fantáziáról tanúskodó nevet.
Ez
amolyan nemtelen név. ..Használatát nem zárja ki sününk két esélyes mivolta,
miszerint vagy fiú vagy lány. Ivartalanításról az ő esetében nemigen
beszélhettünk.
Családom
tagjai elvetették a javaslatomat azzal az indokkal, hogy előbb derítsük ki a
kideríthetetlent, majd azután jöhet a névadó.
A
kényes, s nem kevésbé szúrós feladat megvalósításához kezembe vettem sünikét, s
vártam, hogy alábbhagyjon a rajta eluralkodó izgalom, amit az állandó fogdosás,
piszkálódás, na meg ez a névadó hercehurca váltott ki belőle.
Nos
Tüsike egyszer csak úgy döntött, hogy megnézi a tenyeremen az életvonalat, s
végre normális alakzatba rendezi a testét.
Nekem
se kellett több! Egy hirtelen mozdulattal átfordítottam a másik tenyerembe, de
nem hogy tüzetesen szemügyre venni nem volt időm nemi identitásának jegyeit, de
még annyit se tudtam kinyögni, hogy azt a..
Villanásnyi
idő alatt átrendezte a súlypontját, ami tudvalevő, hogy a gömb esetében az
éppen középen van. Így lett süniből tüskegombóc, az én kezemből pedig tűpárna.
Miután
a süngyógyászati diagnosztizálás nem járt minden kétséget kizáró eredménnyel
kijelentettem, hogy
-
Tüsike lesz és kész! Vagy mindjárt a kezébe nyomom valamelyikőtöknek.!
Tudtam,
hogy nem lesz vita.
Már
lassan éjfélre járt, de a kutyánk nem bírta megállni, hogy időnként oda ne vakkantson
süninek. A cicák pedig egyre bátrabban kerülgették, s ezzel állandó morgásra, s
valami furcsa, fenyegető vonaglásra kényszerítették Tüsit.
-
Nincs mese, el kell különíteni őket egymástól, hogyha egyből nyugalom nem is,
de legalább csend lesz!
Ezért
a legkézenfekvőbbnek ígérkezett a csipet- csapattal ismertetni a várhatóan
rövid, de nem problémamentes időszakra vonatkozó jogait.
Határozottan
kiadtam az utasítást:
-
Cicacsapat plusz kutya megy a nyugati erkélyre! Tüsi a keleti erkélyre, egy
dobozba!
A
hangos tiltakozások után visszanyerve tekintélyemet én is csatlakoztam sünmentő
családomhoz.
A
kartondobozra bejáratot vágtunk, tettünk be répa-, almaszeleteket, parizerdarabkákat,
vizet. Sünike végigcsoszogott az erkélyen, minden tárgyat, sarkot megszimatolt,
majd miután nagy örömünkre evett egy kis zöldséget, a dobozt lesajnálva
kivonult átmeneti szállásáról, s elbújt a legsötétebb sarokba, néhány
gyümölcsös láda mögé.
Még
lefekvés előtt - már éjfél régen elmúlt - megbeszéltük, hogy arra tekintettel,
hogy a sün védett állat, másnap visszavisszük a Nagy Természetbe.
Addig
is kidolgoztam egy stratégiát, amihez könyörtelenül ragaszkodtam.
Eszerint
az elkövetkező időben Tüsikét macskák nem nyalhatják, kutya nem falhatja, és
senki, - azaz senki - nem simogathatja !..
Úgy
is lett. Másnap délután nyalás, falás, simogatás nélkül, dobozostól, kajástól
beraktuk az autóba, s a Vekeri tavat körbe ölelő erdős, sűrű aljnövényzettel
borított, elhagyatott területen búcsút vettünk tőle.
Puszit
nem kapott, csak néhány kedves szót, amit nemigen értett. Mindegy.
Örültünk,
hogy a közeledő hideg beállta előtt egy olyan helyre került, ahol téli álmához
búvóhelyet és süniknek való falatokat találhat.
S
nem utolsó sorban visszakapta a szabadságát!
Reméljük
azóta is boldogan él! Az is lehet, hogy még ránk is emlékszik..
A
nevére már nem hiszem.
2009.
augusztus 9.
